Dinamikus, kezes és komfortos az új Opel Astra futóműve

- Új futómű, hosszú tengelytáv, széles nyomtáv
- Ügyes hátsó futómű-megoldás, Watt-lengőkarral
- Alkalmazkodó FlexRide futómű, választható beállításokkal

Rüsselsheim. Az Opel Astra következő nemzedéke új futóművet kapott, hosszú tengelytávval (71 milliméterrel nőtt) és széles nyomtávval (+56 és +70 mm), hogy még élénkebb, stabilabb és kényelmesebb legyen az autó. A nyomtáv aránylag nagyobb megnövelésétől „biztosan áll a lábán", mokányabbul néz ki, kezesebb a viselkedése és jobb az útfekvése, ráadásul tágasabb lett az utastér. A típuselődénél merevebb karosszéria is hozzájárul az Astra nagyszerű vezethetőségéhez és kezes viselkedéséhez, ezenkívül csökkenti a zajt és a rezgéseket az utastérben.
Az Insignián bemutatkozott alkalmazkodó FlexRide futómű az új Opel Astrával vonul be a kompakt kategóriába, amikor az ötajtós, lejtőshátú kocsi szeptember 17.-én a Frankfurti Autószalon rivaldafényébe áll. A FlexRide önműködően állítja be a futómű karakterét a vezető igényei szerint. Kihasználva a hátsó futómű kis mértéből és súlyából, illetve nagyfokú hatékonyságából adódó előnyöket, az Opel mérnökei egy okosan elhelyezett Watt-lengőkarral egészítették ki ezt, amely kanyarban veszi fel az oldalerőket. Dinamikusabbá és élénkebbé teszi az autót, a stabilitás és a komfort lerontása nélkül.

Az Insignia után FlexRide a kompakt kategóriában is
A világ első autógyártójaként hozza be az Opel a fejlett, alkalmazkodó csillapítást a kompakt kategóriába, a jelenlegi Astrával. Most pedig, az Insignián először látott, és e kategóriában ritkaságnak számító FlexRide jön be, amely háromféle beállításra ad lehetőséget - Standard, Sport és Tour -, miközben folytonosan, teljes mértékben alkalmazkodik a vezetési stílushoz és a kanyarsebességhez.
Mind a négy lengéscsillapító elektronikus vezérléssel, ezredmásodpercek alatt áll be a pillanatnyi útviszonyokra, járműmozgásra és vezetési stílusra, fokozva a stabilitást és a menetbiztonságot. Ráadásul az Opel FlexRide révén a vezető hangulatához, illetve az utazás jellegéhez illő hangolás választható.
A vezető egy középkonzoli gombbal választhat a Standard-, a lazább Tour, illetve a dinamikusabb Sport módok között. Az utóbbi kettő kikapcsolásakor Standard módra áll vissza a rendszer. Tour módban kényelmesebb a rugózás és könnyebb a kormányzás, tehát fokozódik a komfort, illetve hosszú út során mérséklődik a vezető igénybevétele és elfáradása. Sport módban „penge" lesz az autó: csillapítása feszesebbé, kormánya direktebbé, gázreakciói közvetlenebbé válnak. Hangulati aláfestésként fehérről vörösre vált a műszervilágítás. Ha van az autóban Adaptive Forward Lighting system (AFL+), akkor az még gyorsabban reagál, az automatikus váltómű pedig később kapcsolgat fel.
További csemege a Sport mód személyre szabási menüje, amelyben, a rádió vagy a navigátor képernyőjén, meg lehet választani a csillapítás és a kormány-rásegítés karakterisztikáját.
A FlexRide elektronikus „agya" a Driving Mode Control (DMC) modul, amely a menetdinamikai adatok kiértékelésével folytonosan figyeli a vezetési stílust, valamint a gyorsulást, fékezést és kanyarodást, s ezek alapján optimalizálja a jármű viselkedését. Az élvezetesebb vezetés mellett a vészhelyzetek biztonságosabb megoldását is kínálja az Opel FlexRide: kikerülési manőver alkalmával Tour módban is pillanatok alatt bekeményedik a csillapítás.

Okos hátsó futómű, Watt-lengőkarral
Az első MacPherson felfüggesztés hasonló az Insigniáéhoz, hátul pedig új konstrukciót alkalmaztak, Watt-lengőkarral. E megoldás csökkenti a nem kívánatos zajt és rezgést, ezenkívül komfortosabbá és kezesebbé teszi az autót. További előnye, hogy a karosszéria megdőlésétől függetlenül állandó értéken tartja a kerékdőlést, mérsékli a futómű súrlódását, és javítja a kanyarstabilitást.
A hátsó híd torziós rúdja félúton csatlakozik a kerékvezető karhoz, a rögzítő gumibak és a kerékagy között. A rögzítési pontok közötti nyitott U-profilt meghosszabbították, és falvastagságát megnövelték, hogy fokozzák az általános merevséget. A kívánt karakterisztika elérése érdekében a falvastagság változó. A Watt-lengőkar egy kis kereszttartóhoz csatlakozik, közvetlenül a hátsó kerék középvonala mögött. A rövid, billenő középső részéhez mindkét végén gömbcsuklóval kapcsolódik a kerekektől jövő vízszintes lengőkar.
Egyenes menetben zavartalan rugózó mozgást enged meg ez a konstrukció, kanyarban viszont ugyanúgy ellene hat a karosszéria megdőlésének, mint egy korszerű többlengőkaros futómű. További előnye, hogy csökkenti a gumibakok igénybevételét, amelyeket ezért lágyabbra lehet készíteni, csökkentve a zajok és rezgések átjutását.
Az első MacPherson felfüggesztés kettős toronycsapágya különválasztja a rugózási és a csillapítási erőket. A rugózatlan tömeg csökkentése, és a jobb súlyelosztás érdekében a kerékagy és az alsó lengőkar alumíniumból készül, a stabilizátor pedig csöves kivitelű.
Az L-szelvényű lengőkar két gumipersellyel kapcsolódik a bölcsőhöz. Az első nagyon merev, hiszterézisét jó vezethetőségre optimalizálták, a hátsó radiális terhelésű hidropersely. A futómű geometriáját és a perselyeket úgy tervezték meg, hogy keresztirányban merevek legyenek, hosszirányban viszont engedjenek, ami kezes viselkedést és komfortos futást eredményez. A hátsó persely hidraulikusan csillapítja az útról érkező rezgéseket.

Kérjen ajánlatot!

Árajánlatot kérek
 
Leírás, kérések:
 
Név*:
 
Telefonszám*:

visszahívást kérek
kérek információt az újdonságokról
 
E-mail cím*:
kéjük írja be a képen látható számokat
Írja be a képen látható számokat!
 
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező

Opel Insignia

vagy flottavásárlás esetén legalább
20% árengedménnyel! A részletekről kérjük érdeklődjön
márkakereskedésünkben!

Opel Astra J

vagy flottavásárlás esetén legalább
14% árengedménnyel! A részletekről kérjük érdeklődjön
márkakereskedésünkben!

Opel Astra Classic 3

vagy flottavásárlás esetén legalább
20% árengedménnyel! A részletekről kérjük érdeklődjön
márkakereskedésünkben!  

Érezze a tavaszt!

madárcsiripelés, bódítóan kék ég,
simogató napsütés...Beülök, indítok, gázt adok...Egy
csábítóan vonzó Opel Corsában! Opel Corsa

Opel Corsa Color Edition

úgy vonzza a tekintetet:
fekete tető, csillogó fekete A-
és B-oszlop, a karosszéria többi

TAVASZVÁRÓ AKCIÓ

vizsga és környezetvédelmi felülvizsgálat
27.700 Ft helyett most mindössze
25.400 Ft-ért! Az ajánlat minden kétkerék-meghajtású

NYÁRI GUMI AKCIÓ

 modell bruttó ár  155/80R13
 Corsa C 8 490 Ft
 165/70R13  Corsa B 8 990

Csereautó 0 Ft-ért! - Javítás önrész átvállalással!

gépkocsija összetört, Önnek akkor
sem kell gyalog járnia!A javítás
idejére akár 0 Ft-ért biztosítunk

Opel szerviz 4+

mint gondolná! pl.: Corsa B/Corsa
C- Olajcsere  8990 Ft- Motorszervizcsomag
(olaj, olajszűrő, levegőszűrő, gyertya)  19900

Az Opel Insignia elnyerte a híres „red dot” formatervezési díjat

A sokak által vágyott
formatervezési díj a tizennegyedik elismerés
az Opel új zászlóshajójának •

Az Opel Insignia nyerte az „AUTO BILD Design Award” díjat

100 000 olvasó szavazott
az Insignia Sports Tourerre a
„Szedánok és kombik” kategóriában. •

Opel Insignia: Az ADAC (Német Autóklub) „Gelber Engel” (Sárga Angyal) díja, a legjobb szedán kategóriában

Az Opel sikereinek hosszú
ideje tartó hagyománya a „Gelber
Engel” díjak történetében • Újabb

Az Insignia megkapta a Plus X díjat

Opel Insignia elnyerte a
„Plus X Award” díjat a
„Járműipari innováció” kategóriában.

Műszaki vizsgálat változások

járműtulajdonosok számára a közúti
járművek környezetvédelmi felülvizsgálatával és az
időszakos vizsgálatával kapcsolatos a 2010.

Körvonalazódik az Opel átstruktúrálási terve

Nick Reilly, az Opel/Vauxhall
vezérigazgatója beszélt a tervekről •
Reilly az elmúlt hetekben tárgyalt

Opel. Wir leben Autos.

autó a szenvedélyünk. 110
éve erre a szenvedélyre alapozzuk
üzleti tevékenységünket. Lelkesedés és szakértelem:

Dinamikus, kezes és komfortos az új Opel Astra futóműve

Új futómű, hosszú tengelytáv,
széles nyomtáv - Ügyes hátsó
futómű-megoldás, Watt-lengőkarral - Alkalmazkodó FlexRide

Opel Insignia - OPC

neve van a dinamikus
és szenvedélyes autózásnak az Opelnél:
Insignia OPC!

Opel Insignia - ecoFlex

új Opel Insignia ecoFLEX
megalkuvás nélkül kínál környezetbarát autózást:
rendkívül alacsony fogyasztással és károsanyag-kibocsátással

Jelenleg nincs nyitott állásajánlatunk.