árlista (pdf, 1163 Kb) galéria

Bravo Bemutató

Az új Bravo merész vonalvezetését és az elegáns belső terét a legjobb olasz hagyományok ihlettek. A sportos karakterű megjelenésben a technológia és biztonság ölt testet. Három ragyogó, nagy teljesítményű motorváltozatban kapható, 3 különböző felszereltségi szinttel, és olyan biztonsági rendszerrel, mely kategóriájában a legkiemelkedőbb.

Intelligens megoldások

Fejlett technológia a biztonság érdekében
A kiemelkedő teljesítményű fékrendszer mellett a Bravo hidraulikus vezérlésű, 8 szolenoid szeleppel és 4 aktív érzékelővel rendelkező 4 csatornás ABS blokkolásgátló rendszerrel, valamint elektronikus fékerőelosztóval (EBD) is fel van szerelve. Az EBD szétosztja a fékerőt a négy kerék között, és fékezés közben megakadályozza a kerekek blokkolását, bármilyen körülmények között biztosítva a jármű feletti teljes kontrolt.

Skydome üvegtető
A panorámás napfénytető két üveglapból áll. Az egyik (a hátsó) rögzített, a másik (első) elektromosan nyitható. Belül két, az autó hátsó része felé mozgó, egymástól függetlenül behúzható árnyékoló található. Így az autóban ülők mindig meghatározhatják, hogy mennyi fényt akarnak beengedni, illetve mennyit akarnak látni a külvilágból. A napfénytető teljes kinyitása mindössze 7 másodpercet vesz igénybe.

A Bravo dobogó szíve
A Bravo 1,9 literes Multijet motorral rendelhető, 120 és 150 lóerős változatban. A két második generációs közös nyomócsöves turbódízel motor elektronikusan vezérelt üzemanyag-befecskendező rendszere magas befecskendezési nyomással dolgozik. A megbízható és erős motor élvezetessé teszi a vezetést, és kiváló teljesítményt kínál. A motor megfelel az Euro 4 károsanyagkibocsátási szabványnak.

Design

Külső
Csábító sportos külsejével a Bravo a szépség és a kényelem, az esztétikus formatervezés és a biztonság ötvözete a stílus és a tartalom tökéletes egységében. Az autó eleje sportos benyomást kelt a szélvédővel és a kihívó csepp alakú fényszóróval, míg a hátsó rész a tömörség és dinamizmus érzését kelti.

Belső tér
A sportos temperamantuma mellett a belső tér rendkívül kényelmes, ezzel együtt erős és biztonságos. A belső tér kialakításakor fontos hangsúlyt kaptak a részletek; a fedélzeti műszerek ötvözik az erőt, a funkcionalitást és az eleganciát. A műszerfal teljesen a vezető felé fordul, így a kijelzők segítségével egyszerűen és azonnal olvashatóvá válik az információ, köszönhetően a nagy, jól látható kijelzőnek. Nem feledkezhetünk meg az elegáns belső felületekről sem, melyek minden változatnál esztétikus élményt nyújtanak.

Blue&Me. A kommunikáció legegyszerűbb és legkönnyebb módja.

A Fiat Auto és a Microsoft együttműködéséből született Blue&Me egy olyan eszköz, amely megváltoztatja a kommunikációt és a szórakozást az autóban. Anélkül, hogy le kellene vennie a kezét a kormányról, Bluetooth technológiás mobiltelefonján beszédhangos utasítások segítségével telefonálhat, lehallgathatja a Blue&Me által felolvasott beérkező üzeneteit, számokat kereshet ki a telefonkönyvéből, és MP3 zenéket hallgathat. A Blue&Me a Bluetooth technológiás mobiltelefonok többségét támogatja.

Kihangosító rendszer
A Blue&MeTM kihangosító rendszer exkluzív, univerzális beszédhang felismerő technológiával rendelkezik: a rendszer működése a beszélő hangjától független, nem kell tanulnia a beszédhang felismerést.

Bluetooth technológiás mobiltelefonjának telepítését követően-amelyet csak egyszer kell megtennie-miután a rendszer letöltötte a telefonkönyvben szereplő adatokat, Önnek csak beszélnie kell ahhoz, hogy hívásokat kezdeményezzen és fogadjon. Miközben utasításokat ad a rendszernek, nem kell levennie a kezét a kormányról vagy elfordítania a tekintetét az útról. A rendszerre 5 különböző mobiltelefon telepíthető: amennyiben egyszerre több telepített mobiltelefon is jelen van az autóban, a Blue&Me az utolsóként használt telefonhoz csatlakozik.

Hívás kezdeményezéséhez egyszerűen csak be kell diktálnia a telefonszámot számjegyenként, vagy ki kell ejtenie a hívni kívánt személy nevét, amennyiben a telefonszáma szerepel a telefonkönyvben. Ezekhez a műveletekhez a kormányon található vezérlőszerkezeteket is használhatja, melyek segítségével a műszerfal kijelzőjén megjelenő telefonszámok között böngészhet.

Az üzenetolvasó
Ha üzenete érkezik, felolvastathatja. A rendszer a rövidítések és a hangulatjelek értelmezésére is képes. Igazán praktikus és biztonságos, nem gondolja?

Zenés szórakoztató rendszer
A Blue&Me segítségével MP3/WMA/WAV digitális formátumú kedvenc zenéit is hallgathatja.

Mindössze annyit kell tennie, hogy médialejátszóját a műszerfal közepén elhelyezett, kézre eső USB kimenethez csatlakoztatja. Használhat USB meghajtót, MP3 lejátszót, intelligens telefont vagy iPod készüléket is. Az egyetlen dolog, amire ügyelnie kell, hogy a letöltött állományok ne essenek szerzői jogi oltalom alá, mint amilyenek például a kereskedelmi forgalomban beszerezhető iTunes állományok.

A médialejátszó USB kimenethez történő csatlakoztatását követően a rádió kijelzőjén azonnal megjelenik a hallgatott zenék forrását jelző MEDIA PLAYER felirat.

A hallgatni kívánt zenét a kormányon található vezérlőszerkezetek vagy beszédhangos utasítások segítségével választhatja ki a műszerfal kijelzőjén megjelenített mappák és fájlok közül. Ezután nincs más dolga, mint hátradőlni, és élvezni a választott zenét.

Blue&Me NAV

A Barvóban debütál az új Blue&Me NAV rendszer, amely egy egyszerű, intuitív, ikonos menüvel rendelkező műholdas navigációs rendszer. Ez a rendszer gondoskodik arról, hogy Ön mindig biztonságosan és könnyedén elérje úticélját.

A Blue&Me NAV rendszerre telepített Bluetooth technológiás mobiltelefonján anélkül telefonálhat, hallgathatja le beérkező üzeneteit, vagy hallgathatja a rendszerhez csatlakoztatott USB eszközön tárolt kedvenc zenéit, hogy a kezét le kellene vennie a kormányról. A navigációs rendszer beszédhangos utasításokkal működtethető. Az ország térképe a rendszerhez kapott USB meghajtón található. Az USB meghajtó megfelelő kimenethez való csatlakoztatását követően a vezérlőpulton található NAV gomb megnyomásával lehet előhívni a műholdas navigációs rendszer menüjét. Ezt követően elegendő a kormányon található vezérlőszerkezetek segítségével beírni a cím első betűit, majd kiejteni az egész címet. A navigációhoz szükséges összes információ a vezérlőpulton jelenik meg a telefon és a zenelejátszó kezeléséhez szükséges információkkal együtt. A navigációs rendszer használata közben maximális biztonsággal telefonálhat és hallgathatja azokat a zenéket, amelyeket a rendszer a térképpel együtt letölt az USB meghajtóról vagy a Média lejátsztóról.

Kérjen ajánlatot!

Tesztvezetni szeretnék
  Vezetni kívánt típus
Prospektust kérek
Árajánlatot kérek
 
Leírás, kérések:
 
Név*:
 
Telefonszám*:
+36--
visszahívást kérek
kérek információt az újdonságokról
 
E-mail cím*:
kéjük írja be a képen látható számokat
Írja be a képen látható számokat!
 
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező

TAVASZVÁRÓ AKCIÓ

vizsga és környezetvédelmi felülvizsgálat
27.700 Ft helyett most mindössze
25.400 Ft-ért! Az ajánlat minden kétkerék-meghajtású

Csereautó 0 Ft-ért! - Javítás önrész átvállalással!

gépkocsija összetört, Önnek akkor
sem kell gyalog járnia!A javítás
idejére akár 0 Ft-ért biztosítunk

KÁTYÚKEDVEZMÉNY A FIAT CSOPORTTÓL

a Fiat csoportnál pontosan
ismerjük, hogy milyen kellemetlenséget jelentenek
a kátyúk. Sajnos útjainkon sok

Sikeres évet zárt a Fiat Csoport Magyarországon

2009-es hazai új autó
piac 60%-os visszaesése ellenére, a
Fiat Magyarország minden márkájával tovább

Műszaki vizsgálat változások

járműtulajdonosok számára a közúti
járművek környezetvédelmi felülvizsgálatával és az
időszakos vizsgálatával kapcsolatos a 2010.

A Fiat továbbra is növeli eladásait az európai piacon

Jato Dynamics, autóipari piackutató
cég legfrisebb havi jelentése szerint
az európai új autó piacon

Világpremier: Fiat Punto Evo

Fiat Punto Evo -
a Grande Punto áttervezett, felfrissített,
megújult változata – az idei

Jelenleg nincs nyitott állásajánlatunk.

Továbbra is a Fiat az éllovas a legalacsonyabb CO2 károsanyag-kibocsátás terén

Franfurti Autókiállítás alkalmából készített
JATO elemzés szerint az Európában
eladott új autók átlagos CO2